INTERJÚ: A Vidra Csárda svájci tulajdonosai döntöttek: el kell adni!

- A covidot túlélték, azt hitték már mindenen túl vannak, amikor elérkeztünk 2022-höz, s beütött az energiaválság. Ezt már nem lehetett átvészelni?

- Október elején megküldte az áramszolgáltató a jövő év elejétől érvényes árajánlatot. Kibontottam a levelet, melyben az eddigi 24 forint helyett 201 forint állt. Ha nem írom alá, sokkal nagyobb is lehet az összeg - vagy nem kapok áramot. Kénytelen voltam aláírni, majd elkezdtem számolgatni. Egy villanyóra van, az áram ára a halfeldolgozót és a csárdát is érinti. Itt csak nagyfeszültség van, saját trafóval vesszük le kisfeszültségre. Ezáltal soha nem tudtunk napelemes projektbe belevágni, pedig próbálkoztunk volna, már korábban éreztük, hogy baj lesz. Visszatáplálni azonban nem lehetett, ezért a napenergia felhasználása is lehetetlen volt. Szóval számolni kezdtem: ekkora áremelés mellett kijön, hogy jövő év végén 30-40 milliós mínusszal zárnánk. Ebbe nem lehet belevágni. Írtam a tulajdonosoknak, leírtam a számokat, s a lehetőségeket: ha kivárunk, leállunk és őriztetjük a helyet, ennyibe kerül, ha alapjáraton megyünk az mit jelent, s ha nem változtatunk semmin, az mibe kerül.

- Mit jelent, hogy alapjáraton működnének?

- A csárdánál mondjuk csak szombaton és vasárnap nyitunk ki, a halfeldolgozót megpróbáljuk úgy működtetni, hogy karácsonyra és húsvétra időzítünk. Ez azonban majdnem, hogy lehetetlen a munkaerő miatt – erre a kis időre nem lehet verbuválni, de folyamatosan fenntartani sem. A vendéglátásban is ez az őrület, hisz ez inkább eddig is hétvégi hely volt, akkor rengetegen jöttek. Ugyanakkor vannak a hétköznapok is, akkor is fenn kellett tartanom a létszámot, amikor 20 ezer forint a forgalom. Hétvégén hiába egymillió, ez így borzasztó nehéz volt eddig is.

- A gázár-emelkedés nem érinti a céget?

- Érdekes módon nem. Nekünk egy PB-tartályunk van, s döbbenetes módon az nem drágul. Hallom, hogy mindenki áll át PB-re, kötik a szerződéseket. De ami végképp érthetetlen, az az áramszámla. Ami kijött, havi lebontásban, abban 12 százaléknyi része a gáz, a többi Paksról jön vagy a megújuló energia teszi ki. Egyik hónapban pedig azt láttam, hogy sokkal kevesebbet fogyasztottunk (leállítottunk fagyasztókamrát, átrakodtunk), viszont sokkal többet fizetünk. Kiderült, megugrott a rendszerhasználati díj. Jövő évre viszont az áram alapdíja is drasztikusan megugrott. A havi áramszámlánk 600 ezer forint helyett 3,5 millió is lehetne. Ez egy ilyen cégnél kitermelhetetlen. Így is nullán zakatoltunk, a halfeldolgozó nyolc hónap alatt havi 1 millió forint veszteséggel működött.

- Miért?

- Azért, mert a magyar ember sajnos nem eszik halat év közben. Ilyenkor meg, karácsony előtt kis túlzással szinte ölni tudnának a halért – jönnek az autók, szürkeharcsa filéből, melynek 9500 forint az ára, három kilóval visznek. Év közben miért nem jut eszükbe halat enni? Ezek a cégek így nem tudnak fennmaradni, itt nem lehet ráállni másra év közben. Átkoztam a sorsot, hogy nem Mohácson vagy Baján vagyok halas, ott 7-8-szorosát eszik a magyar fogyasztásnak. A halbolt is csak elketyeg egész évben, húsvétkor még valamennyi megy, de őrület csak karácsonykor indul. Ez így nem működik.

- Mi lesz jövőre a céggel?

- Leírtam a tulajdonosoknak, hogy lehetetlennek tűnik a jövő év. Visszaírtak egy rövid üzenetet: el kell adni. Ez persze a mostani helyzetben nem egyszerű, mert ezt csak nagy tőkével rendelkező illető veheti meg, aki a jövőre gondolva veszi meg befektetésként. Ebben bízom.

- Meg is hirdették?

- Még nem, próbálkozom anélkül első körben. Nagyobb esélyt látok arra, hogy egy szűk körből valaki megveszi.

- Külön-külön is eladó?

- Nem, csak együtt. Tavak, csárda, halfeldolgozó.

- Mennyi az ára?

- Nincs még publikus ár. Egy értékbecslővel kapcsolatban vagyok, de még nem mondott semmit.

- Több százmillió lesz, azt mondhatjuk?

- Igen, annyinak kell lennie. Itt ha egy tőkeerős befektető jön, hihetetlen paradicsomot lehet kialakítani. Így is az volt, bár nekem néha nem tűnik fel, bár most, hogy búcsúzom tőle, a szememmel meg a lelkemmel, megállok néha, s gyönyörködöm benne.

- Szórólapon is jelezték, hogy ez volt az utolsó kiszállás, megszűnik ünnepek előtt 57 településen a halvásáruk, hisz a cég becsukja a boltot. Hogyan éli ezt meg?

- A szívem szakad meg. Idő nénik ölelgetnek, kérdezvén, mi lesz ezután, hol vesz ő halat? Nekem épp úgy fáj, mint neki, mert tudom, hogy abban a faluban ő az életben nem vesz többet halat, nem fog bebuszozni ezért egy hipermarketbe. A halfeldolgozónak még januárban működnie kell, mert egy csomó áru marad karácsonyról. Ekkor végkiárusításszerűen adjuk el a halakat. Aztán vége. A karácsonyi halazás is egy tébolyda, arra számítottam, idén nem lesz forgalom, de tévedtem. Mintha utolsó világvégi halvásár lenne, olyan volt a helyzet.

- Mi lesz az itt dolgozókkal?

- Roppantul fájó: mindenki kap végkielégítést, s szélnek eresztjük őket.

- Hányan?

- Állományban vannak 13-an, plusz az étteremben mindig akadnak beugrók, akik egyszerűsített foglalkoztatással dolgoznak – újabb tíz alkalmazott.

- Találtak már helyet maguknak?

- Néhánynak igen, más homokba dugta a fejét. Nekem az a szerencsém, hogy a tulajdonosok hozták meg a döntést, így nemcsak engem utálnak. Mindig akadnak „okosak”, akik azt mondják, biztos lehet valamit tenni. Persze: belemenni egy hatalmas csődbe. Úgy látom, a hozzánk hasonló cégeknek elengedték a kezét. Most lenyírnak mindenkit, maradnak a multik vagy a nagyon tőkeerős vendéglők, akiknek pár év múlva jó lesz, hogy eltűntek a kisebbek. Addig meg ők kibírják. Hitelt normális ember nem vesz fel arra, hogy a rezsit fizesse. Más segítségnyújtásról pedig nincs szó, csak kedvezményes hitelről.

- Önnel mi lesz?

- A feleségem is a cégnél dolgozik, de a saját sorsunkról jelenleg nem tudok gondolkodni. Harmincegy évem benne van, az életem több mint fele. Aggaszt, hogy mi lesz ezzel a hellyel: nagyon sajnálnám, ha olyan venné meg, aki tövestül eltüntetne mindent, s építene ide magának egy kis rezidenciát, lezárná nagy kerítéssel. Azért itt valami volt, egy csomó embernek emlékei vannak. Olyanok is jöttek, akik csak sétáltak egyet a tó körül.

- A csárdában is az utolsó hetekben rengetegen jöttek hétköznap is…

- Olyanok is betértek, akik már régen távolabb költöztek, de gyerekkori emlékük miatt utoljára kilátogattak. 

- El tudja képzelni, hogy az új tulajdonos nyáron megnyitja a csárdát?

- Igen. Ezt valószínűleg úgy kellene működtetni, hisz szezonális hely, nyáron érdemes kinyitni. Idén még szúnyogok sem voltak, ami itt egy fantasztikus csoda, mert volt olyan, hogy fekete volt a karunk a vérszívóktól.

- Azt is el tudja képzelni, hogy az új tulajdonos önt bízza meg továbbra is az üzemeltetéssel?

- Nem. Nem szeretném már, belefáradtam.

2022. december 23. 18:00

Ma bezár a Vidra Csárda: Huszonhat éve így indultak (Interjú)