Helyi hírek

Nagy Márton az Audi Hungaria győri központjába látogatott

Győr | Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden az Audi Hungária Zrt. győri központjában egyeztetett Alfons Dintner igazgatósági elnökkel, az igazgatóság tagjaival, valamint a vállalat vezetőivel – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Februárban már tárgyaltak.
Új Szó Nálunk

2023. június 27. 17:00

Audi
Az a fotó még februárban készült – a kép tanúsága szerint – a jó hangulatú találkozón - Fotó: Új Szó Nálunk archív

A látogatás során a felek áttekintették a legfrissebb gazdasági, világgazdasági eseményeket és azok Magyarországra gyakorolt hatásait. Az Audi Hungária fejlesztései mellett a megbeszélés lényegi pontját adta a hazai járműipar helyzetének kérdése, valamint a szektorban jelentkező globális kihívások, különös tekintettel az elektromos átállásra. 

Nagy Márton a közleményben kiemelte, hogy az autóipar, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó akkumulátorgyártás a magyar gazdaság húzóereje, amely egyik legmeghatározóbb alapja a dinamikus gazdasági növekedésnek, a munkahelyek bővítésének és megőrzésének. 

A gazdaságfejlesztési miniszter hangsúlyozta az Audi gazdaságban betöltött szerepét: részt vesz a duális képzésben, 12 ezer családnak biztosít megélhetést, árbevétele pedig megközelíti a 8 milliárd eurót. 

Az egyeztetést követően Nagy Márton megtekintette gyártótelephelyet, valamit az elektromos hajtások – PPE (Premium Platform Electric) gyártófelületeinek működésébe és a legújabb győri modell, a CUPRA Terramar gyártásának felkészülési folyamataiba is betekintést nyert – tájékoztatott a GFM a Magyar Távirati Iroda híradása szerint.  

Hogy pontosan miről tárgyaltak, a hivatalos közleményből nem derült. Aligha udvariassági látogatásról van szó, hiszen legutóbb februárban találkozott már a két vezető, Budapesten. Arról sem derült ki sok konkrétum.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Golgota

A forradalom lángja sosem aludt ki

szemét

Szemét egy ügy a pihenőben (VIDEÓ)

kvíz

KVÍZ: Írja le helyesen, magyarul!

sport

Komoly BL-forduló Barcelona-Bayern München meccsel

játék

Játék a karácsonyfa alá a NAV-tól?

dísz

Már készül az adventi világítás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.