Haza és nagyvilág

Bemutatták az Audi új győri autóját, ami egy Cupra

Barcelona, Győr | Bemutatták az Audi Hungaria győri gyárában hamarosan gyártásba kerülő Cupra Terramar modellt Barcelonában szerdán. Az új modellekből már készült néhány Győrben, a közeljövőben indul a szériagyártás, amelynek kapacitása napi mintegy háromszáz darab lesz.
Új Szó Nálunk

2024. szeptember 4. 08:00

Cupra
- Fotó: Audi Hungaria

Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a Terramar gyártása során ugyanazt a platformot használják, mint az Audi Q3 modellhez, így a beruházási költség csökken, a termelési szintet magasan tudják tartani. A Q3 és a Terramar gyártásán mintegy háromezren dolgoznak Győrben - tette hozzá.

Kiemelte: nem tervezik egyelőre más márkák modelljeinek gyártását, kapacitáskihasználtságuk a Q3 és a Terramar modellekkel közel százszázalékos, ugyanakkor a jövőt illetően megjegyezte, hogy minden változáshoz igazodnak.

Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja azt mondta, hogy több mint két éve dolgoznak a Terramar integrációján a termelési rendszerbe, minden nagyobb leállást felhasználtak erre. A legnagyobb átalakítás a karosszériagyárban történt, ott szinte minden gyártócellában módosításokat hajtottak végre, de a lakkozóüzemben és a szereldében is komoly átépítési munkálatok zajlottak. A munkavállalókat képzésekkel és workshopokkal készítették fel a gyártásra.

A Terramarból a többszáz előszériás jármű gyártása után a közeljövőben elindul a nagy darabszámú szériatermelés. A modell piacbevezetési darabszáma 3700 lesz, utána naponta mintegy háromszáz darabot gyártanak belőle. Győrben a tervek szerint naponta 770 járművet gyártanak, ennek 60 százaléka Audi Q3 lesz, 40 százaléka pedig Cupra Terramar.

A Terramar öt különböző hajtáslánccal lesz elérhető három különböző technológiában, benzin, mild hibrid és az új generációs plug-in hibrid. A benzin és a mild hibrid motorok is Győrben készülnek - mondta Les Zoltán.

A Cupra közleménye szerint a Terramar egy sportos SUV, ami a márka növekedési útjának következő szakasza. A modell szállítása az idei év utolsó negyedévében kezdődik. A spanyol autómárkát 2010-ben alapították, és 2018-tól lett önálló márka. A vállalat 2018 óta több mint 650 ezer autót szállított le.

Wayne Griffiths, a Cupra vezérigazgatója szerint a Terramar tiszteleg a versenypálya előtt, ahol a márka megszületett. A modellt Barcelonában tervezték és fejlesztették. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
innováció

Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak

kvíz idegen

KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió

lakás

Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma

sport

Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül

vetés

A talaj kellően nedves az őszi vetések számára

ETO

Brestben bizonyíthat az Audi ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.