2023. június 30. 10:00
Győr | Megmérgezhettek egy 70-80 éves platánfát Győr-Révfaluban, a Damjanich utca híres platánsorán. Valaki két lyukat fúrt a gyökerébe, ezzel a módszerrel egyébként gyógyítani is szoktak, de ez a fa mindennek tűnik, csak gyógyultnak nem.
2023. június 27. 18:00
„Újdonság, hogy a hulladékudvarokban a beszállítani kívánt hulladékot az udvarban hulladék fajtánként mérlegelni szükséges, ezért kérjük, hogy a hulladékudvarba behozni kívánt anyagokat már válogatva, mérlegelhető formában hozza el a létesítménybe” – ezt éppen Nyúl honlapján olvashatjuk, de a közlemény mindenkit érint, ahol a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. szervezi júliustól a hulladékszállítást.
2023. június 22. 16:00
Győr | Hat hónapja lakatlan a Bajcsy-Zsilinszky úti társasház, amelyben ketten lakástűz áldozatai lettek január végén. A tetőt most bontják.
2023. június 20. 16:00
Győr | Korszerű, felújított épülettel lett tágasabb az ügyészi szervezet, a Győri Járási Ügyészség eddigi székházának tőszomszédját vásárolták meg a régóta ott működő kereskedelmi banktól. A kulcsokat dr. Polt Péter legfőbb ügyész adta át a vármegyei főügyésznek, dr. Takács Péternek a győri Szent István út 13. alatti épületben kedden.
2023. június 18. 19:00
Győrújbarát | Több mint negyvenen kerestek egy elkóborolt németjuhászt Győrújbaráton, az állaton szájkosár volt, ezért mindenek előtt az éhhaláltól kellett őt megmenteni. A Szurkolók az Állatokért – Győr Alapítvány akciója sikeres volt, jó háromórás keresés után meglett a kutya.
2023. június 15. 13:00
Gönyű | Úgy tudjuk, adományba kapja a Győri Széchenyi István Egyetem a gönyűi postakocsi fogadót, jelen forgatókönyv szerint a Semmelweis Egyetemmel közösen. Az intézmény egyelőre nem mondott többet a terveivel kapcsolatban. A gönyűiek és a műemlékek szerelmesei évtizedek óta várják, hogy valaki megmentse a több mint 230 éve befejezett épületet.
2023. június 13. 11:30
Győr | Hét évet kapott és ezúttal az ügyész indítványát követően ki is került a letartóztatásból az asszony, aki tapétavágóval vagdosta össze volt férjét és annak új barátnőjét tavaly Győrben. A bíróság több enyhítő körülményt talált, a legfontosabb, hogy senki nem halt meg.
2023. június 12. 16:00
Győr | Ősz elején kezdi elölről tárgyalni a 81 éves, abdai S. Árpád ügyét a Győri Törvényszék. Árpi bácsit a rátámadó fia megölése miatt jogerősen 5 évre ítélték két évvel ezelőtt, de mindenki meghökkenésére a Kúria tavaly visszadobta az ügyet.
2023. június 9. 19:00
Gönyű | Úgy tudjuk, hogy szándéknyilatkozata szerint a részben a Győri Széchenyi István Egyetem tervezi megvenni a gönyűi postakocsi-fogadót. A község testületi ülésén legutóbb elhangzott: a SOTE és a SZE közösen szeretné birtokba venni a 18. századi, gyönyörű, de igen leromlott állapotú fogadót, míg az önkormányzat a Duna felé eső kis térhez, a mostani tulajdonos WHB pedig a fogadó mögötti volt kastélykerthez nyúl hozzá a három felé osztandó területen.
2023. június 8. 10:00
Győr | A jelenlegi forgatókönyv szerint az egyetem megvenné a várostól a volt kekszgyári területtel határos Szarvas utcai krízisszállót, ahol 2013 óta a hajléktalanellátás nappali melegedője és népkonyhája működik. Szálláshelyeket alakítanának ki akár nemzetközi oktatók és a hallgatók számára. Na, de akkor hol lenne a krízisszálló? És Győr belemegy ebbe? Megkérdeztük a polgármestert.
2023. június 6. 18:30
Győr | Tíz éve ilyenkor már vártuk a rekordárvíz tetőzését. Stílszerűen emlékezhetünk meg róla, a jókora zápor sok helyen tengerré változtatta át az egyenetlen úttestet, a régi Bácsai úton összefolyt a két oldalt felduzzadt csapadéközön.
2023. június 1. 14:00
Győr | Elrendelte a bíróság, hogy a korábbinál sokkal alaposabban fésüljék át a villanyszerelős gyilkosságokkal vádolt É. Imre telkét, mert felmerült a lehetősége annak, hogy mégis ott lehetnek elrejtve a holttestek vagy azok valamilyen maradványai. É. Imre emiatt csak azt nehezményezi, hogy a telkén található lomot és törmeléket hulladéknak titulálta a törvényszék.
2023. május 24. 17:00
Győr | Nem találja? Pedig egészen biztosan rajta van. De nem húzzuk az időt, mert ha ne tudta, hogy Győrben élt egy újságíró ugyanezzel a névvel - ráadásul nem is akárki volt ő -, akkor úgyis hiába keresi a debreceni költőt. A fotó szereplőiről a Régi Győr is szerencsés véletlennek köszönhetően jutott információhoz és megosztotta velünk.
2023. május 11. 16:00
Pannonhalma | Pannonhalmán hamarosan áthelyezik, helyesebben csak kicsit arrébb teszik a Radnóti szobrot és emlékművet, mert jelenleg igen bajosan megközelíthető. A legutóbbi testületi ülésen kiderült: maga a terület tulajdonosa – minthogy tüzépről van szó – ígért építőanyagot a munkához, a tervek is készülnek.
2023. május 10. 10:00
Bár az összes ügy érkezését nézve a bíróságokon látszólag kevesebb a teher, ám ez becsapós, mert csak a perrel nem járó eljárások száma csökkent, a pereké már nőtt, a büntetőpereké pedig különösen. Győr-Moson-Sopronban a statisztikát rontja egy speciális bűnözési hullám is: az embercsempészeté.
Oldalszámozás
Legfrissebb
- 6 másodperce Novemberre csúszhat a csornai bíróság átadása
- 1 órája Rekord mértékben nőtt a kórházak adóssága
- 2 órája A rendőrség is figyelmeztet a neonácik soproni találkozójára
- 2 órája Továbbra is emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
- 3 órája Dühöngő a láthatáron: nekiment az autósnak majd megdobta egy flakonnal (VIDEÓ)
- 4 órája KVÍZ: Melyik a kettő közül?
- 5 órája Repkednek a tízmilliós kártérítések a szentiváni híd ügyében
- 6 órája Tíz évvel ezelőtt hunyt el Bor József
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- KVÍZ: Melyik a kettő közül?
- A szüzek ma praktikusabbak lehetnek
- Már nem nyeretlen a Gyirmót
- Továbbra is emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
- A rendőrség is figyelmeztet a neonácik soproni találkozójára
- Dévértelepítés a Mosoni-Duna holtágon
- Leállt és újraindult a termelés a Volkswagen csoportnál
- Középiskolás kisokos a felvételizőknek
- KVÍZ: Melyik a kettő közül?
- A szüzek ma praktikusabbak lehetnek
- Már nem nyeretlen a Gyirmót
- Továbbra is emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
- A rendőrség is figyelmeztet a neonácik soproni találkozójára
- Dévértelepítés a Mosoni-Duna holtágon
- Leállt és újraindult a termelés a Volkswagen csoportnál
- Középiskolás kisokos a felvételizőknek
- KVÍZ: Melyik a kettő közül?
- A szüzek ma praktikusabbak lehetnek
- Már nem nyeretlen a Gyirmót
- Továbbra is emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
- A rendőrség is figyelmeztet a neonácik soproni találkozójára
- Dévértelepítés a Mosoni-Duna holtágon
- Leállt és újraindult a termelés a Volkswagen csoportnál
- Középiskolás kisokos a felvételizőknek