2022. március 15. 08:00
Győr | Bátor zenei tettre vállalkozott a győri zenész, ifj. Váray László: megzenésítette minden idők egyik legismertebb magyar versét, a Nemzeti dalt, aminek ráadásul van is már egy mindenki által ismert zenei feldolgozása. A pörgős, rock’n rollos új dal ma több csatornán hallható lesz, nem csak Magyarországon.
2022. március 14. 18:00
Magyarország | Előre szólunk: csak erős idegzetűek olvassák el azt a betegbeszámolót, amely a Forbes-ban jelent meg. Nem az epeműtét részletei drámaiak, hanem azzal szembesülni, hogy ilyen is lehet egy kórházi kezelés. Fél millióba kerül, de emberként bánnak a pácienssel, s még WC papírt sem kell vinnie.
2022. március 14. 14:56
Győr-Moson-Sopron | A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az ország egyes tankerületi központjában arra próbálják kényszeríteni az iskolaigazgatókat, hogy ellehetetlenítsék a március 16-tól kezdődő sztrájkot. A megyében ilyen jelzés nem jutott el a szakszervezethez, de akadt olyan intézkedés, aminek törvényessége megkérdőjelezhető – felelte a megyei szakszervezeti elnök portálunk kérdésére.
2022. március 14. 13:02
A becslés szerint a 2020 eleje és 2021 vége közötti két évben mintegy 18,2 millió haláleset következett be a Covid-19 miatt.
2022. március 14. 12:30
Győr | Az Art Flexum Művészeti Társaság munkáiból nyílt kiállítás a Széchenyi István Egyetem, Apáczai Csere János Karának galériájában. A festő-, grafikus- és szobrászművészek alkotásait április elsejéig naponta reggel nyolc és este hét óra között láthatják a Cziráki Lajos Kiállítótérben (Győr, Liszt Ferenc u 42., II. emelet). Aki virtuális sétát tenne most az alkotások között, kattintson a galériára!
2022. március 14. 12:20
Galánta | Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművészünk messze, nagyon messze fogja ünnepelni március tizenötödikét. Dubajban, a világkiállításon lép fel ugyanis együttesével nemzeti ünnepünkön, a magyar hetet lezáró koncerten. Ennek apropóján kérdeztük a sokak által a Ghymes együttesben megismert, Galántán élő zenészt, költőt. Időszerű történéseket is érintettünk.
2022. március 14. 07:22
Komárom | Hamarabb voltak barátok, mint kollégák. Hamarabb kerültek be ugyanabba a filmbe, mint ugyanabba az előadásba. De kerültek más felállásba is. Rudolf Péter előbb színpadon, aztán kamera előtt rendezte Kaszás Attilát.
2022. március 13. 19:32
Magyarország | A véletlen a legjobb történetíró. Elcsépelt mondat, talán éppen azért, mert gyakran igaz.
2022. március 13. 14:57
Magyarország | A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) által 2021 őszén indított STOP Kiemelt Beruházások kampány eredményeként bekerült az összellenzék programjába a kiemelt beruházások intézményének megszüntetése. Az akciósorozat zárásaként a fővárosban tüntettek a kampányhoz csatlakozott civilek.
2022. március 13. 12:03
Magyarország | A kommentelők fele sír, a másik nevet azon a klippen, amely Tolcsvay László, a Nemzeti Dalát újította/frissítette/fiatalította meg. Vagy ki tudja, mit akartak. A szerző mindenesetre szomorú.
2022. március 13. 11:04
Győr | Az ünnep apropóján Kásler Miklós miniszter Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetéseket adott át a Vigadóban. A kitünetettek között ismert arcot találunk.
2022. március 13. 10:53
Győr | Az alzheimer kór után a futásról, a futók világáról készített dokumentumfilmet a győri rendező, Kollár István. Alkotótársa, Segesvári Zsolt és a főhős, Szabó Nóra mosonmagyaróváriak. Izgalmas, érdekes, kalandos és érzelemdús utazás oda, ahol nem számít a bőrszín, a hovatartozás, a vallás és a politika – írják az alkotók filmjükről. Hamarosan premier.
2022. március 13. 09:35
Győr | Igazgató és táncos is a díjazottak között.
2022. március 13. 07:54
Budapest | Oláh Ibolya nyerte Nem adom el című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Fóris Rita vehette át Olyan szép című daláért.
2022. március 12. 15:15
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két éve, 2020. március közepén nyilvánította világjárványnak a koronavírust.
Legfrissebb
- 3 perce KVÍZ: Fixírozta a patriótát
- 1 órája Sokat költenek erre a magyarok, pedig nem kellene
- 2 órája Búcsúzik a Premier League, búcsúzik Klopp
- 3 órája A füst életet menthet, ha észreveszik
- 4 órája Érdekes adatok a választásról
- 5 órája A bikának a mai nap a pihenésről szól
- 6 órája Ünnepi információk – május 20., pünkösdhétfő
- 20 órája Mit főzzek? Sertéssültet!
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- Már vidéken is 30,8 millió forint kell az első lakáshoz
- Tudja, minek az ünnepe pünkösd?
- Egyre tovább élnek az emberek
- Infláció: Magyarország még mindig az élmezőnyben
- Jövőre Győrben rendezik a maratoni kajak-kenu világbajnokságot
- Csökkent a Graboplast bevétele
- Nagyon színes a mai sportkínálat
- Körkapcsolás is lesz, mégpedig a német foci bajnokságról
- Már vidéken is 30,8 millió forint kell az első lakáshoz
- Ha vonatozik a hétvégén, vegye meg előre a jegyét!
- Elkezdődött a mezőgazdasági összeírás
- A halaknak ma fontos lesz a belső béke
- Ritka sportág a képernyőn: 3x3-as kosárlabda
- Régiségvásár pünkösdvasárnap
- A harmadik csapás életfogytig börtönbe küldte a gyermekkel erőszakoskodót
- MERÉNYLET: Stabilizálták Robert Fico állapotát, de az továbbra is súlyos
- Ha tagja akar lenni választási bizottságnak, keresse a hivatalos jelöltet!
- A skorpió ma a belső átalakulás időszakába léphet
- A nap meccse: Manchester United-Arsenal
- Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 32-30
- A Széchenyi és az Audi a világ minden tájáról várja a fiatalokat nyári táborába
- KVÍZ: A fáma szerint adekvát a teória
- Indul az előszezoni menetrend, több vonat megy a Balatonhoz
- Négy hét múlva lesznek a választások